Hétfő: 12.00 – 20.00 | Kedd – Péntek: 8.00 – 20.00 | Szombat – Vasárnap: 15.00 – 20.00

Kövess minket:

Hétfő: 12.00 – 20.00 | Kedd – Péntek: 8.00 – 20.00 | Szombat – Vasárnap: 15.00 – 20.00

„Gondolkodó művész és közösségi ember” – Gyurcsek Ferenc jubileumi kiállítása Martfűn

Gyurcsek75 kiállítás megnyitó

Az egész város Gyurcsek Ferenc kiállítótere, mondta dr. Papp Antal azon a tárlatmegnyitón, mely a 75 esztendős Munkácsy-díjas szobrászművész korai és legújabb alkotásait tárja a nagyközönség elé a Művelődési Központban. „Sok szobra látható Martfűn, az első 1997-ben a Szent István szobor, majd az Időkapu, az 1848-as emlékmű és számos más gyönyörű köztéri szobor” – emelte ki köszöntőjében a polgármester a 2018. április 20-án megnyílt kiállításon.

„A városban sokan tisztelik művészetét és azt, amit munkásságával Martfűnek szolgálatként adott, mert a formálódó város arculatát, emlékezetkultúráját alakította alkotásaival. A művészettel eszközként bánik, amit a világról, az emberi sorskérdésekről való véleménymondásra használ fel. Művészetével nyomot hagyni akar a maga meggyőződése szerint” – mutatta be barátját munkássága ismerője és tisztelője, Prokai Gábor művészettörténész.

„Nyugtalan, kutató, a megismerésben korlátokat el nem ismerő alkotó, gondolkodó művész és mindezek összességeként közösségi ember” – fogalmazott Prokai Gábor, Gyurcsek Ferenc művészetét az alkotó saját szavaival idézve: „Az emberi méltóság és szabadság agyamban rögzített sarkköveinek az építése”.

Az alkotó számos rangos művészeti díjat érdemelt ki, köztéri szobrai, kisplasztikái, grafikái több mint ötven éve szerepelnek hazai és külföldi tárlatokon. Településünk köztéri szobrainak készítője díszítőszobrász-restaurátor munkássága és köztéri megbízatásai által Európa-szerte ismert és elismert. Elsősorban a közösségi célú, monumentális feladatokhoz vonzódik, de kisléptékű munkáit is monumentális erő jellemzi. Az alkotáshoz használt anyagai között a márvány, a vas és a beton kap szerepet. Pályakezdése óta az ember és a világ viszonya foglalkoztatja, azok az élethelyzetek, amelyek révén az egyén alakítója lehet saját és közössége sorsának.

„Gyurcsek Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész több szálon kötődik Szolnok megyéhez, Martfűhöz és a környékbeli településekhez” – hangsúlyozta Asztalos Árpádné, a kulturális intézmény vezetője, azt is hozzátéve, a városban élők büszkék, hogy részesei lehetnek a szobrászművész munkásságának.

A Munkácsy-díjas szobrászművész rajzaiból és szobraiból nyílt martfűi kiállítás május 15-ig várja a látogatókat a Városi Művelődési Központ galériáján.

Magyar Mária

Tovább a képekhez>>>

Forrás: /martfu.hu-2018-05-04 14:29/

Közelgő események

ápr
25
csü
17:00 Versek és dalok @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
Versek és dalok @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ápr 25 @ 17:00 – 18:00
Versek és dalok @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
A Magyar Költészet Napja alkalmából szeretettel várjuk ünnepi műsorunkra 2024.04.11-én, 17 órakor.
ápr
27
szo
11:00 A tű bűvöletében – a Martfűi Nap... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
A tű bűvöletében – a Martfűi Nap... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ápr 27 @ 11:00 – 12:00
A tű bűvöletében - a Martfűi Napraforgók Foltvarró Szakkörök kiállításának megnyitója @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait a Martfűi Városi Művelődési Központ és Könyvtár emeleti galériájára 2024. április 27-én 11 órára.
ápr
28
vas
06:00 IV. Bolhapiac – Minden, ami RETRO @ Martfű Kikötő tér
IV. Bolhapiac – Minden, ami RETRO @ Martfű Kikötő tér
ápr 28 @ 06:00 – 15:00
IV. Bolhapiac - Minden, ami RETRO @ Martfű Kikötő tér | Martfű | Magyarország
Nem kell? Adja el! Megéri kijönni! Megéri böngészni! RETRO BOLHAPIAC, ALKATRÉSZBÖRZE, AUTÓSTALÁLKOZÓ ÉS KÉZMŰVES VÁSÁR MARTFŰN Amit várunk: • Veterán autó-, motor-alkatrészek, relikviák, régiségek, számítógépes játékok; • 2000 ELŐTTI RETRO, jó állapotban lévő használati cikkek, ... Olvass tovább
ápr
29
hét
19:00 Horvát János Antal – Becsapódás @ Martfű - Városi Művelődési Központ és Könyvtár
Horvát János Antal – Becsapódás @ Martfű - Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ápr 29 @ 19:00 – 20:30
Horvát János Antal - Becsapódás @ Martfű - Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Online jegyvásárlás Két házaspár együtt ebédel, ahogy az utóbbi tíz évben minden második héten. A lányok testvérek. Sok éves hagyomány ez, ami a hosszúra nyúlásával nemcsak természetessé, de terhessé is vált, mégsem hagyják el. Ez ... Olvass tovább
ápr
30
ked
17:00 MAJÁLIS előestéje @ Martfű Kikötő tér
MAJÁLIS előestéje @ Martfű Kikötő tér
ápr 30 @ 17:00 – 23:45
MAJÁLIS előestéje @ Martfű Kikötő tér | Martfű | Magyarország
Szeretettel várunk mindenkit majális napi programsorozatunk előestéjén!
máj
1
sze
10:00 Főzőverseny a városi Majálison @ Martfű Kikötő tér
Főzőverseny a városi Majálison @ Martfű Kikötő tér
máj 1 @ 10:00 – 14:00
Főzőverseny a városi Majálison @ Martfű Kikötő tér | Martfű | Magyarország
Várunk minden közösséget, hogy együtt ünnepelhessük várossá avatásunk 35. évfordulóját! További információk a főzőversenyről a plakáton.
11:00 MAJÁLIS – Martfű 35 – Martfűiek ... @ Martfű Kikötő tér
MAJÁLIS – Martfű 35 – Martfűiek ... @ Martfű Kikötő tér
máj 1 @ 11:00 – 22:00
MAJÁLIS - Martfű 35 - Martfűiek napja @ Martfű Kikötő tér | Martfű | Magyarország
Szeretettel várunk mindenkit Martfű városában megrendezésre kerülő MAJÁLISRA! Ünnepeljük együtt Martfű város 35. évfordulóját!
máj
15
sze
19:00 „A Szent Család” – Lakatos Lászl... @ Martfű Városi Művelődési Központ
„A Szent Család” – Lakatos Lászl... @ Martfű Városi Művelődési Központ
máj 15 @ 19:00 – 20:30
"A Szent Család" - Lakatos László önálló estje @ Martfű Városi Művelődési Központ | Martfű | Magyarország
Május 15-én 19 órakor Lakatos László önálló estje „A Szent Család” címmel Martfűn, a Városi Művelődési Központ és Könyvtárban! Jegyek kaphatók a https://dumaszinhaz.jegy.hu/ticketsearch/city/martfu oldalon, valamint az Interticket országos jegyirodáiban (https://www.jegy.hu/jegyirodak). (A nem dumaszinhaz.jegy.hu-n vásárolt jegyekért ... Olvass tovább
máj
18
szo
20:00 Orgonák éjszakája – KUZMA LEVENT... @ Martfűi Szent Tamás apostol templom
Orgonák éjszakája – KUZMA LEVENT... @ Martfűi Szent Tamás apostol templom
máj 18 @ 20:00 – 21:30
Orgonák éjszakája - KUZMA LEVENTE és a SZOLNOKI BARTÓK BÉLA KAMARAKÓRUS hangversenye @ Martfűi Szent Tamás apostol templom | Martfű | Magyarország
KUZMA LEVENTE és a SZOLNOKI BARTÓK BÉLA KAMARAKÓRUS hangversenye Az Orgonák éjszakája fesztivál keretein belül különleges párosítás érkezik Martfűre május 18-án! A Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus tagjai szenvedélyesen járulnak hozzá a helyi és regionális kulturális ... Olvass tovább

Kövess minket

Híreink