Hétfő: 12.00 – 20.00 | Kedd – Péntek: 8.00 – 20.00 | Szombat – Vasárnap: 15.00 – 20.00

Kövess minket:

Hétfő: 12.00 – 20.00 | Kedd – Péntek: 8.00 – 20.00 | Szombat – Vasárnap: 15.00 – 20.00

Rendhagyó Költészet Nap a Városi Könyvtárban

„A költészet szerintem mégiscsak egy bensőséges műfaj, a lélek fényűzése.
Pilinszky azt mondta, még az sem érdekes, hogy elolvassák-e, fő, hogy megszületett.
A költészet mindentől független, annak is kell lennie, talán csak a Jóistentől nem.”

Ezek a mondatok Csukás Istvántól valók, egy vele készült interjúban hangoztak el.

Országszerte minden évben 1964 óta József Attila születésnapjához kötődve ünnepeljük a KÖLTÉSZETET. Ekkor a költészetnek szentelünk egy egész napot, így lesz saját napja a költészetnek.

Fontos ez, mert a költészet nem mindig van jelen mindennapjainkban.

Készültünk erre a napra. A hagyományokhoz híven az idén is elkészült a költészet napi műsor forgatókönyve, a közreműködők felkérése, most mégis más, új módon szólítjuk meg a versszerető közönséget. Pozitív gondolatok karantén idején – ez is lehetne a címe annak a versválogatásnak, amellyel most, rendhagyó módon, digitálisan ünnepelnek költészet napot a martfűi versírók, versszeretők. Az alkotásokat Nagy Eszter, tiszaföldvári pedagógus, versmondó olvassa fel, és rögzíti telefonja kamerájával. Ezt tesszük közzé, hogy mindenki meríthessen belőle, aki úgy érzi szükségét. Pozitív gondolatok. Igen, most erre van szükség. Járvány van. De szépség is van. Lélek is van.

Kengyel Éva, Székácsné Tálas Gabriella

 

Czető László: Elmúlás – részlet

Életünkben, mint egy csobogó patakban
keverednek dolgok hömpölygő, zúgó habban.
Itt rejlik minden kellemes és hűvös,
legyen az ember nyugodt, vagy éppen nyűgös.

Lehet, hogy éppen nyakig érő vízben,
vagy hulló leveleknek ölelő selymében,
dermesztő hidegnek csikorgó markában,
lágy, tavaszi szélnek gyönge illatában.

Ha nehéz is az élet, bátran kell venni,
boldog időkben óvatosnak lenni,
szomorúságban a vigaszt keresni.

* * *

özv. Szilágyi Józsefné: Mit adnék?

Árvának kicsiny családot,
betegnek gyógyító csodát,
hajléktalannak egy meleg szobát,
kéregetőnek egy szelet kenyeret.

Öregeknek szívből jövő meleget.
Erőt az anyának,
ki sok gyermeket nevel.
Elesettnek segítő kezet.

Haldoklónak egy utolsó imát,
családoknak szívemnek dobbanását.
Még élek,
gondolatban mindenkinek adnék
egy jó szót, egy vigasztalást,
egy biztatást, egy köszönetet,
hogy még itt lehetek.
Nem kell hozzá más,
csak sok-sok szeretet.

* * *

Sulyok Imréné: Ha bánat ér

Ha bánat ér, engedj a sírásnak,
hulljon könnyed, nem szégyen.
Ne bújj el, lássák, hogy lelked van,
s háborog a világ ellen.
S, ha már fáj a világ összes kínja,
ah már fáj a szíved,
akkor is mondd azt, hogy igen,
érdemes élned!

* * *

Urbán-szabó Béla: Bevezetés

A vers az embert vallja
leírva és elhagyatva,
s mint a hajnali álom,
valahol a határon
megérinti széleit,
s a holnapba sóhajtja részeit.

forrás: martfu.hu – 2020-04-14 15:10

Közelgő események

máj
10
pén
egész nap Madarak és fák napja
Madarak és fák napja
máj 10 egész nap
Madarak és fák napja
Várunk minden kedves érdeklődőt a Madarak és fák napja alkalmából megrendezésre kerülő programokra 05.10-én 15 órától.  
máj
13
hét
17:00 Heves Brass – teraszkoncert @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
Heves Brass – teraszkoncert @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
máj 13 @ 17:00 – 18:00
Heves Brass - teraszkoncert @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Várjuk tavaszi teraszkoncertünkre a kedves látogatókat! Az ütővel megfűszerezett rézfúvós kvintett 2019-ben alakult Heves megyei rézfúvóstanárokból. Az együttes minden tagja végzett művész, és aktív hangszerjátékos. A Heves Brass repertoárja a komolyzene, és a könnyűzene minden ... Olvass tovább
máj
15
sze
19:00 „A Szent Család” – Lakatos Lászl... @ Martfű Városi Művelődési Központ
„A Szent Család” – Lakatos Lászl... @ Martfű Városi Művelődési Központ
máj 15 @ 19:00 – 20:30
"A Szent Család" - Lakatos László önálló estje @ Martfű Városi Művelődési Központ | Martfű | Magyarország
Május 15-én 19 órakor Lakatos László önálló estje „A Szent Család” címmel Martfűn, a Városi Művelődési Központ és Könyvtárban! Jegyek kaphatók a https://dumaszinhaz.jegy.hu/ticketsearch/city/martfu oldalon, valamint az Interticket országos jegyirodáiban (https://www.jegy.hu/jegyirodak). (A nem dumaszinhaz.jegy.hu-n vásárolt jegyekért ... Olvass tovább
máj
16
csü
19:00 Zenthe Ferenc színház: Énekes ma... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
Zenthe Ferenc színház: Énekes ma... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
máj 16 @ 19:00 – 21:00
Zenthe Ferenc színház: Énekes madár - székely nép játék @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
A Déryné Program jóvoltából láthatjuk Tamási Áron Énekes madár című népi játékát a Zenthe Ferenc Színház művészeinek előadásában. Jegyet itt foglalhat melyet személyesen vehet át a Művelődési Központ jegypénztárában. Belépőjegy ára : 200 forint. Az ... Olvass tovább
máj
18
szo
20:00 Orgonák éjszakája – KUZMA LEVENT... @ Martfűi Szent Tamás apostol templom
Orgonák éjszakája – KUZMA LEVENT... @ Martfűi Szent Tamás apostol templom
máj 18 @ 20:00 – 21:30
Orgonák éjszakája - KUZMA LEVENTE és a SZOLNOKI BARTÓK BÉLA KAMARAKÓRUS hangversenye @ Martfűi Szent Tamás apostol templom | Martfű | Magyarország
KUZMA LEVENTE és a SZOLNOKI BARTÓK BÉLA KAMARAKÓRUS hangversenye Az Orgonák éjszakája fesztivál keretein belül különleges párosítás érkezik Martfűre május 18-án! A Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus tagjai szenvedélyesen járulnak hozzá a helyi és regionális kulturális ... Olvass tovább
jún
15
szo
egész nap X. Múzeumok Éjszakája, VIII. Mar... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
X. Múzeumok Éjszakája, VIII. Mar... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
jún 15 egész nap
X. Múzeumok Éjszakája, VIII. Martfűi Veteránjármű Találkozó @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Részletekkel hamarosan érkezünk! Tavalyi évek programsorozatából történő válogatás, ízelítő:  
júl
1
hét
08:00 NYÁRI ZSONGÁS – napközis kézműve... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
NYÁRI ZSONGÁS – napközis kézműve... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
júl 1 @ 08:00 – júl 5 @ 16:00
NYÁRI ZSONGÁS - napközis kézműves tábor @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Várjuk a nyári szünetben azokat a gyerekeket, akik szeretik a kézműves tevékenységeket és az egész napot örömmel töltenék el egy jó csapatban, ahol garantált a jó hangulat és a játék! Mely korosztálynak ajánljuk? Elsősorban 8-14 ... Olvass tovább

Kövess minket

Híreink