Hétfő: 12.00 – 20.00 | Kedd – Péntek: 8.00 – 20.00 | Szombat – Vasárnap: 15.00 – 20.00

Kövess minket:

Hétfő: 12.00 – 20.00 | Kedd – Péntek: 8.00 – 20.00 | Szombat – Vasárnap: 15.00 – 20.00

Martfűi Táncmulatság – Tánctanulás hagyományteremtő céllal

A Martfű Néptáncegyüttes kalotaszegi tánctanulásra hívta az ország minden részéről a néptánckedvelőket. A 2020. augusztus 22-én és 23-án megrendezett eseményen kiváló táncpedagógusok és népzenészek közreműködtek. A szombat esti táncházon az itt és a környéken élők is betekinthettek a néptánc rejtelmeibe.

A kalotaszegi román forgatós, melynek megvannak a magyar gyökerei, egy érzelmes, mutatós és szerethető tánc – mondta az esemény egyik ötletgazdája, Molnár Antal, a Martfű Néptáncegyüttes tagja, az esemény főszervezője.

Először kisebb baráti körben zajló programnak indult, majd többen jelezték, hogy szívesen részt vennének egy ilyen eseményen – árulta el a szervező. – Létrehoztunk egy Facebook csoportot, hogy felmérjük az érdeklődők számát. A végeredmény közel 130 résztvevő, akik külföldről és az ország számos pontjáról érkeztek Martfűre.

A másik ötletgazda szintén a Martfű Néptáncegyüttes tagja, Kontér Sándor, aki balesete következtében sajnos nem tudott részt venni a rendezvény további szervezésében. Neki több mint száz ember kívánt mihamarabbi gyógyulást a résztvevők közül, videóüzenet formájában – árulta el Molnár Antal, hozzátéve – a program lebonyolításában sokat segített Martfű Város Önkormányzata, a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár, illetve a helyi középiskola kollégiuma is.

A kétnapos rendezvényen az erdélyi származású, elismert néptáncoktatók, Muszka György és felesége, Muszka Ilona vezetésével sajátíthatták el a résztvevők az új lépésanyagokat.

– A kalotaszegi tánctanulás három fél napból állt, ami szombaton délelőtt és délután, illetve vasárnap délelőtt zajlott a Művelődési Központ pódiumtermében. Az oktatást élő zene kísérte. A talpalávalót ifjabb Szűcs Miklós és zenekara biztosította, akik a szombat esti táncházban is gondoskodtak a jó hangulatról. A vasárnap hajnalig tartó táncmulatságra, az oktatáson résztvevőkön kívül, a környékbeli városokból, falvakból is érkeztek néptáncosok. Az éjszaka sztárvendége Ónodi Tibor, erdélyi származású zenész volt, aki felcsíki zenéket játszva teremtett fantasztikus hangulatot.

A hétvége kiváló, családias hangulatban telt – árulta el Molnár Antal, hozzátéve – nem csak a tánctáborról, de Martfűre vonatkozóan is pozitív visszajelzéseket kaptunk. Sokan készítettek képet a Tiszáról, sokan mentek étterembe, fürdőzni. Minden adott volt a környéken.

Molnár Antal és Kontér Sándor már most tervezik a következő néptánctalálkozót. A szervezők célja, hogy a népi hagyományokat, folklórkincseket bemutató programjaik Martfű város lakóit is érintő eseménnyé váljanak.

Tovább a képekhez>>>

forrás: martfu.hu – Székács Szidónia- 2020-09-11 14:53

Közelgő események

ápr
3
sze
19:00 ARADI VARGHA SHOW – „Ide is jövü... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ARADI VARGHA SHOW – „Ide is jövü... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ápr 3 @ 19:00 – 20:30
ARADI VARGHA SHOW - "Ide is jövünk többet" @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Aradi Tibor és Varga Ferenc József 25 éve lépett először közösen színpadra. 2024. április 3-án szerdán 19:00-s kezdéssel Martfűre érkeznek új előadásukkal: Ide is jövünk többet címmel. Műsorukban nem politizálnak, de törekednek a tartalomra és ... Olvass tovább
ápr
15
hét
19:00 Thália lotyója – Ha én egyszer f... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
Thália lotyója – Ha én egyszer f... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ápr 15 @ 19:00 – 20:30
Thália lotyója - Ha én egyszer fényt kapok // Janklovics Péter önálló estje @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Vajon mi viszi az embert arra, hogy a vészjósló szülői ábrázatok ellenére és egy valamirevaló béterv nélkül, ellenben kínkeserves munka árán megtanuljon egy mesterséget, a színészetet, hogy aztán reményekkel telve, megveszekedett türelemmel – elhalasztott családi ... Olvass tovább
ápr
28
vas
06:00 IV. Bolhapiac – Minden, ami RETRO @ Martfű Kikötő tér
IV. Bolhapiac – Minden, ami RETRO @ Martfű Kikötő tér
ápr 28 @ 06:00 – 15:00
IV. Bolhapiac - Minden, ami RETRO @ Martfű Kikötő tér | Martfű | Magyarország
Nem kell? Adja el! Megéri kijönni! Megéri böngészni! RETRO BOLHAPIAC, ALKATRÉSZBÖRZE, AUTÓSTALÁLKOZÓ ÉS KÉZMŰVES VÁSÁR MARTFŰN Amit várunk: • Veterán autó-, motor-alkatrészek, relikviák, régiségek, számítógépes játékok; • 2000 ELŐTTI RETRO, jó állapotban lévő használati cikkek, ... Olvass tovább
ápr
29
hét
19:00 Horvát János Antal – Becsapódás @ Martfű - Városi Művelődési Központ és Könyvtár
Horvát János Antal – Becsapódás @ Martfű - Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ápr 29 @ 19:00 – 20:30
Horvát János Antal - Becsapódás @ Martfű - Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Jegyvásárlás: https://in-time.hu/e/becsapodas-martfu-240429 Két házaspár együtt ebédel, ahogy az utóbbi tíz évben minden második héten. A lányok testvérek. Sok éves hagyomány ez, ami a hosszúra nyúlásával nemcsak természetessé, de terhessé is vált, mégsem hagyják el. Ez ... Olvass tovább
jún
15
szo
egész nap X. Múzeumok Éjszakája, VIII. Mar... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
X. Múzeumok Éjszakája, VIII. Mar... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
jún 15 egész nap
X. Múzeumok Éjszakája, VIII. Martfűi Veteránjármű Találkozó @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Részletekkel hamarosan érkezünk! Tavalyi évek programsorozatából történő válogatás, ízelítő:  

Kövess minket

Híreink