Hétfő: 12.00 – 20.00 | Kedd – Péntek: 8.00 – 20.00 | Szombat – Vasárnap: 15.00 – 20.00

Kövess minket:

Hétfő: 12.00 – 20.00 | Kedd – Péntek: 8.00 – 20.00 | Szombat – Vasárnap: 15.00 – 20.00

Kiállítással ünnepel a 25 éves Kárpát-medencei Magyarság Művelődési Kör

Hazaszeretet, hagyománytisztelet, az elesettek felkarolása, együttérzés, barátság – ilyen emberi értékekkel büszkélkedhet a Kárpát-medencei Magyarság Művelődési Kör – mondta a kör egyik alapítója, Tóth András, a 25 éves jubileumi kiállításuk megnyitóján. Ünnepelni gyűltek össze január 17-én a Kárpát-medencei magyarság értékeit gyűjtő martfűi kör tagjai, emlékezve és terveket szövögetve a következő túrákra.

Mielőtt a tortát felvágták, ünnepélyes keretek között nyújtották át mindenkinek a kiállításon 25 esztendejük szellemi és tárgyi ereklyéit. – „Sorsot is választottunk, amikor Hegedűs Mihály barátommal 1994-ben azt a napot jelöltük ki a megalakulásra, amikor Kölcsey megírta a Himnuszt – emlékezett Tóth András, hozzátéve azt is, ezzel a civil szervezetet a magyar kultúrához kötötték. – A kör átalakulhat – folytatta az alapító, azt kívánva, hogy a missziót, amit felvállaltak, vigyék tovább városunk és az egész Kárpát-medencei magyarság javára.”

– 25 éve két fantasztikus pedagógus, Tóth András és Hegedűs Mihály kitalálta, hogy a martfűi középiskola diákjai számára utazásokat szerveznek a Kárpát-medencébe, kulturális kincsek, történelmi emlékek bemutatása céljával” – idézte a kezdeteket Asztalos Árpádné. – „Nagy örömünkre csatlakoztak hozzá pedagógusok mindkét testületből, a városból nagyon sokan, és egyre nőtt a közösségük, és az eltelt 25 év alatt óriási kulturális és közösségi értéket halmoztak fel, mellyel városunk is több lett – tette hozzá az igazgatónő, a megnyitó vendégeit köszöntve.

A jubileumi ünnepet Székácsné Tálas Gabriella könyvtárvezető népdalai és a Kontér Sándor – Kontér-Szekeres Henrietta házaspár néptáncbemutatója színesítette.

Hegedűs Mihály üdvözletét az egyesület elnöke tolmácsolta a megnyitón, az alapító örömét is kifejezve a tagok aktív részvételéért és a célok folytatásáért. – „Mindenkit nagy-nagy szeretettel üdvözöl és nagyon-nagyon örül, hogy ennyien itt vagyunk. Mi is szeretetünket küldjük neki, nem csak most, hanem a későbbiekben is” – hangsúlyozta az egyesület elnöke.

Szántó Máriaáltalános iskolai pedagógus az elődök céljait és misszióját folytatva négy éve állt a kirándulni szerető népes martfűi csoport élére. – „Nagyon féltem az elején, nem tudtam, mennyire leszek alkalmas, de most az eltelt évek alapján mondhatom azt, hogy talán követem az elődök elképzelt céljait, terveit” – mondta Marika. – „Több utat terveztünk már, a második évtől kezdve évente két-két kirándulásunk van: nyáron a határon túli területekkel is kiegészülnek  a hazai kirándulások, ősszel pedig  egy hosszú hétvégén, Magyarország kincseit fedezzük föl.”

A kirándulásokat felelevenítő képsorozat Máté Gizella, az egyik legrégebbi tag, a csoport fotósa és lelkes krónikása gyűjteményéből mesélt a megnyitón.– ,,Mindig azt gondoltam, hogy én Magyarországon mindent láttam, de amikor 23 éve először csatlakoztam a csoporthoz, akkor szembesültem vele, hogy minden kiránduláson van egy-egy vagy akár több olyan látnivaló, amiről azelőtt nem hallottam.”

A kiállításon a híres emlékfüzetek is megtekinthetőek. Abból az időből, amikor a két alapító, mint közeli barát és jó kolléga vezette a csoportot, negyvennégy füzet készült el az élményeket megörökítve. Az úti füzeteket, melyek jól kidolgozott tervekkel, információkkal segítik az utazókat, még ma is Hegedűs tanár úr készíti nagy szeretettel.

A művelődési kör ezen a nyáron Bosznia-Hercegovinába készül, erről és a további úti célokról is szó volt a jubileumi rendezvényen, melynek végén Tóth Bandi bácsi meghatódva beszélt arról, mit jelent az alapítók számára az egykori kezdeményezésük 25 esztendős évfordulója. – „Személy szerint Hegedűs Misinek és nekem ez azt jelenti, hogy sokkal, de sokkal többé váltunk a kör tagjai által. A programok során nagyon sok emberséget, jó szándékot ismertünk meg egymásban, amelyekről a mai világban már ritkábban lehet beszélni. Az, hogy ez a kör él, működik s a mostani vezetőnek köszönhetően még hosszú időn keresztül működni fog, a legnagyobb öröm számunkra.

A kiállítás február 10-ig várja látogatóit, negyedszázada töretlen küldetését az alapító okiraton látható eredeti írásban hirdetve: „Megismerni nemzetünk történelmi múltját, néprajzi, természeti értékeit, kulturális örökségét, szükség esetén karitatív tevékenységgel.”

Aki pedig e nemes célokhoz szívesen csatlakozna, ne habozzon, a kör tagjai örömmel visznek magukkal mindenkit következő izgalmas útjukra.

Magyar Mária

Tovább  a képekhez  ›››

Forrás: /martfu.hu-2019-01-29 11:56/

Közelgő események

ápr
25
csü
17:00 Versek és dalok @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
Versek és dalok @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ápr 25 @ 17:00 – 18:00
Versek és dalok @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
A Magyar Költészet Napja alkalmából szeretettel várjuk ünnepi műsorunkra 2024.04.11-én, 17 órakor.
ápr
27
szo
11:00 A tű bűvöletében – a Martfűi Nap... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
A tű bűvöletében – a Martfűi Nap... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ápr 27 @ 11:00 – 12:00
A tű bűvöletében - a Martfűi Napraforgók Foltvarró Szakkörök kiállításának megnyitója @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait a Martfűi Városi Művelődési Központ és Könyvtár emeleti galériájára 2024. április 27-én 11 órára.
ápr
28
vas
06:00 IV. Bolhapiac – Minden, ami RETRO @ Martfű Kikötő tér
IV. Bolhapiac – Minden, ami RETRO @ Martfű Kikötő tér
ápr 28 @ 06:00 – 15:00
IV. Bolhapiac - Minden, ami RETRO @ Martfű Kikötő tér | Martfű | Magyarország
Nem kell? Adja el! Megéri kijönni! Megéri böngészni! RETRO BOLHAPIAC, ALKATRÉSZBÖRZE, AUTÓSTALÁLKOZÓ ÉS KÉZMŰVES VÁSÁR MARTFŰN Amit várunk: • Veterán autó-, motor-alkatrészek, relikviák, régiségek, számítógépes játékok; • 2000 ELŐTTI RETRO, jó állapotban lévő használati cikkek, ... Olvass tovább
ápr
29
hét
19:00 Horvát János Antal – Becsapódás @ Martfű - Városi Művelődési Központ és Könyvtár
Horvát János Antal – Becsapódás @ Martfű - Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ápr 29 @ 19:00 – 20:30
Horvát János Antal - Becsapódás @ Martfű - Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Online jegyvásárlás Két házaspár együtt ebédel, ahogy az utóbbi tíz évben minden második héten. A lányok testvérek. Sok éves hagyomány ez, ami a hosszúra nyúlásával nemcsak természetessé, de terhessé is vált, mégsem hagyják el. Ez ... Olvass tovább
ápr
30
ked
17:00 MAJÁLIS előestéje @ Martfű Kikötő tér
MAJÁLIS előestéje @ Martfű Kikötő tér
ápr 30 @ 17:00 – 23:45
MAJÁLIS előestéje @ Martfű Kikötő tér | Martfű | Magyarország
Szeretettel várunk mindenkit majális napi programsorozatunk előestéjén!
máj
1
sze
10:00 Főzőverseny a városi Majálison @ Martfű Kikötő tér
Főzőverseny a városi Majálison @ Martfű Kikötő tér
máj 1 @ 10:00 – 14:00
Főzőverseny a városi Majálison @ Martfű Kikötő tér | Martfű | Magyarország
Várunk minden közösséget, hogy együtt ünnepelhessük várossá avatásunk 35. évfordulóját! További információk a főzőversenyről a plakáton.
11:00 MAJÁLIS – Martfű 35 – Martfűiek ... @ Martfű Kikötő tér
MAJÁLIS – Martfű 35 – Martfűiek ... @ Martfű Kikötő tér
máj 1 @ 11:00 – 22:00
MAJÁLIS - Martfű 35 - Martfűiek napja @ Martfű Kikötő tér | Martfű | Magyarország
Szeretettel várunk mindenkit Martfű városában megrendezésre kerülő MAJÁLISRA! Ünnepeljük együtt Martfű város 35. évfordulóját!
máj
15
sze
19:00 „A Szent Család” – Lakatos Lászl... @ Martfű Városi Művelődési Központ
„A Szent Család” – Lakatos Lászl... @ Martfű Városi Művelődési Központ
máj 15 @ 19:00 – 20:30
"A Szent Család" - Lakatos László önálló estje @ Martfű Városi Művelődési Központ | Martfű | Magyarország
Május 15-én 19 órakor Lakatos László önálló estje „A Szent Család” címmel Martfűn, a Városi Művelődési Központ és Könyvtárban! Jegyek kaphatók a https://dumaszinhaz.jegy.hu/ticketsearch/city/martfu oldalon, valamint az Interticket országos jegyirodáiban (https://www.jegy.hu/jegyirodak). (A nem dumaszinhaz.jegy.hu-n vásárolt jegyekért ... Olvass tovább
máj
18
szo
20:00 Orgonák éjszakája – KUZMA LEVENT... @ Martfűi Szent Tamás apostol templom
Orgonák éjszakája – KUZMA LEVENT... @ Martfűi Szent Tamás apostol templom
máj 18 @ 20:00 – 21:30
Orgonák éjszakája - KUZMA LEVENTE és a SZOLNOKI BARTÓK BÉLA KAMARAKÓRUS hangversenye @ Martfűi Szent Tamás apostol templom | Martfű | Magyarország
KUZMA LEVENTE és a SZOLNOKI BARTÓK BÉLA KAMARAKÓRUS hangversenye Az Orgonák éjszakája fesztivál keretein belül különleges párosítás érkezik Martfűre május 18-án! A Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus tagjai szenvedélyesen járulnak hozzá a helyi és regionális kulturális ... Olvass tovább

Kövess minket

Híreink