Hétfő: 12.00 – 20.00 | Kedd – Péntek: 8.00 – 20.00 | Szombat – Vasárnap: 15.00 – 20.00

Kövess minket:

Hétfő: 12.00 – 20.00 | Kedd – Péntek: 8.00 – 20.00 | Szombat – Vasárnap: 15.00 – 20.00

Kézműves mesterségek tábora

Kézműves tábor

A nyári szünet első napjaiban kézműves táborba vártuk a gyerekeket, ahol a Csoóri Sándor Alap támogatásával 30 gyerek öt napon keresztül hat népi kismesterséget próbálhatott ki. A szervezésben Juhászné Hidvégi Edit, mézeskalácskészítő-díszítő, a Kézművs Ház szakmai vezetője állt a művelődési központ dolgozói mellett.

A tábor célja, hogy a Tiszazugban egykor általánosan használt alapanyagokkal – agyag, szalma, csuhé – egy-egy mesterség kezdő lépéseivel és a hagyományos díszítési lehetőségekkel megismerkedjünk. Az első napot a Házi áldás című papírszínházas mesével kezdtük és a Pécskői Család Alföldi Kerámia Gyűjteményében néztük meg a népi használati eszközöket, különösen azokat, melyek készítését táborozóink is kipróbálhatták a hét során.

Minden nap négy oktató – többen közülük a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület tagjai – várta a gyerekeket, akik így betekintést kaphattak több mesterségbe. Hornyákné Sila Katalin, mezőtúri fazekas, népi iparművész a korong nélküli formázási technikákat mutatta be, Antal Borbála szalmafonó, kézműves szakoktatóval csuhéból és szalmából készítettek díszeket a gyerekek. Dr. Csépányi Krisztinával, akivel kipróbálhattuk már a szappanöntést is, most népi gyöngyékszereket tervezhettünk és készíthettünk el. Virág Lajosné Rózsika megismertette a gyerekekkel a szalagszövést, a különböző, többágú fonásokat és azokat az egyszerű eszközöket, melyekkel akár otthon is dolgozhatnak. Egy délelőtt erejéig a nemez is beköltözött a táborba, pipacsok és kígyók készültek a színes gyapjúból, és minden nap finom mézeskalács illata lengte be nem csak a Kézműves Ház, de a Művelődési Központ tereit is. A gyerekek nyújtották, szaggatták, kenték és díszítették is Juhászné Hidvégi Edittel a mutatós édességet, a pénteki, utolsó napot mézeskalács-kóstoló zárta és igazi, mesebeli mézeskalácsház is „épült”. A hét során készült tárgyakból kiállítást rögtönöztünk, ahol a gyerekek maguk is láthatták, rövid idő alatt milyen sok értékes, hagyományos technikával készült tárgy került ki a kezeik közül.

Köszönjük oktatóinknak ezt a hetet, a gyerekeknek a kitartást és a türelmet, reméljük sok örömet adott nekik a tábor!

Eiler Zita

muzeológus

Tovább a képekhez>>>

Támogató: Csoóri Sándor Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma

Forrás: /martfu.hu-2019-08-01 15:35/

Közelgő események

ápr
25
csü
17:00 Versek és dalok @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
Versek és dalok @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ápr 25 @ 17:00 – 18:00
Versek és dalok @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
A Magyar Költészet Napja alkalmából szeretettel várjuk ünnepi műsorunkra 2024.04.11-én, 17 órakor.
ápr
27
szo
11:00 A tű bűvöletében – a Martfűi Nap... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
A tű bűvöletében – a Martfűi Nap... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ápr 27 @ 11:00 – 12:00
A tű bűvöletében - a Martfűi Napraforgók Foltvarró Szakkörök kiállításának megnyitója @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait a Martfűi Városi Művelődési Központ és Könyvtár emeleti galériájára 2024. április 27-én 11 órára.
ápr
28
vas
06:00 IV. Bolhapiac – Minden, ami RETRO @ Martfű Kikötő tér
IV. Bolhapiac – Minden, ami RETRO @ Martfű Kikötő tér
ápr 28 @ 06:00 – 15:00
IV. Bolhapiac - Minden, ami RETRO @ Martfű Kikötő tér | Martfű | Magyarország
Nem kell? Adja el! Megéri kijönni! Megéri böngészni! RETRO BOLHAPIAC, ALKATRÉSZBÖRZE, AUTÓSTALÁLKOZÓ ÉS KÉZMŰVES VÁSÁR MARTFŰN Amit várunk: • Veterán autó-, motor-alkatrészek, relikviák, régiségek, számítógépes játékok; • 2000 ELŐTTI RETRO, jó állapotban lévő használati cikkek, ... Olvass tovább
ápr
29
hét
19:00 Horvát János Antal – Becsapódás @ Martfű - Városi Művelődési Központ és Könyvtár
Horvát János Antal – Becsapódás @ Martfű - Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ápr 29 @ 19:00 – 20:30
Horvát János Antal - Becsapódás @ Martfű - Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Online jegyvásárlás Két házaspár együtt ebédel, ahogy az utóbbi tíz évben minden második héten. A lányok testvérek. Sok éves hagyomány ez, ami a hosszúra nyúlásával nemcsak természetessé, de terhessé is vált, mégsem hagyják el. Ez ... Olvass tovább
ápr
30
ked
17:00 MAJÁLIS előestéje @ Martfű Kikötő tér
MAJÁLIS előestéje @ Martfű Kikötő tér
ápr 30 @ 17:00 – 23:45
MAJÁLIS előestéje @ Martfű Kikötő tér | Martfű | Magyarország
Szeretettel várunk mindenkit majális napi programsorozatunk előestéjén!
máj
1
sze
10:00 Főzőverseny a városi Majálison @ Martfű Kikötő tér
Főzőverseny a városi Majálison @ Martfű Kikötő tér
máj 1 @ 10:00 – 14:00
Főzőverseny a városi Majálison @ Martfű Kikötő tér | Martfű | Magyarország
Várunk minden közösséget, hogy együtt ünnepelhessük várossá avatásunk 35. évfordulóját! További információk a főzőversenyről a plakáton.
11:00 MAJÁLIS – Martfű 35 – Martfűiek ... @ Martfű Kikötő tér
MAJÁLIS – Martfű 35 – Martfűiek ... @ Martfű Kikötő tér
máj 1 @ 11:00 – 22:00
MAJÁLIS - Martfű 35 - Martfűiek napja @ Martfű Kikötő tér | Martfű | Magyarország
Szeretettel várunk mindenkit Martfű városában megrendezésre kerülő MAJÁLISRA! Ünnepeljük együtt Martfű város 35. évfordulóját!
máj
15
sze
19:00 „A Szent Család” – Lakatos Lászl... @ Martfű Városi Művelődési Központ
„A Szent Család” – Lakatos Lászl... @ Martfű Városi Művelődési Központ
máj 15 @ 19:00 – 20:30
"A Szent Család" - Lakatos László önálló estje @ Martfű Városi Művelődési Központ | Martfű | Magyarország
Május 15-én 19 órakor Lakatos László önálló estje „A Szent Család” címmel Martfűn, a Városi Művelődési Központ és Könyvtárban! Jegyek kaphatók a https://dumaszinhaz.jegy.hu/ticketsearch/city/martfu oldalon, valamint az Interticket országos jegyirodáiban (https://www.jegy.hu/jegyirodak). (A nem dumaszinhaz.jegy.hu-n vásárolt jegyekért ... Olvass tovább
máj
18
szo
20:00 Orgonák éjszakája – KUZMA LEVENT... @ Martfűi Szent Tamás apostol templom
Orgonák éjszakája – KUZMA LEVENT... @ Martfűi Szent Tamás apostol templom
máj 18 @ 20:00 – 21:30
Orgonák éjszakája - KUZMA LEVENTE és a SZOLNOKI BARTÓK BÉLA KAMARAKÓRUS hangversenye @ Martfűi Szent Tamás apostol templom | Martfű | Magyarország
KUZMA LEVENTE és a SZOLNOKI BARTÓK BÉLA KAMARAKÓRUS hangversenye Az Orgonák éjszakája fesztivál keretein belül különleges párosítás érkezik Martfűre május 18-án! A Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus tagjai szenvedélyesen járulnak hozzá a helyi és regionális kulturális ... Olvass tovább

Kövess minket

Híreink