Hétfő: 12.00 – 20.00 | Kedd – Péntek: 8.00 – 20.00 | Szombat – Vasárnap: 15.00 – 20.00

Kövess minket:

Hétfő: 12.00 – 20.00 | Kedd – Péntek: 8.00 – 20.00 | Szombat – Vasárnap: 15.00 – 20.00

Augusztusban is folytatódik a TérZene koncertsorozat

Köztudott, hogy a klasszikus zene jótékony hatással van az emberre. Ennek ellenére csak egy szűk réteg jut hozzá a hangversenytermekben zajló varázslathoz. A 2019-ben indult TérZene elnevezésű komolyzenei program ezen szeretne változtatni. A Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott program célja, hogy minél több érdeklődőt vonjon be a klasszikus zenei kultúra vérkeringésébe aktív muzsikusként és zeneszerető közönségként egyaránt. A program megvalósítását a Filharmónia Magyarország Koncert és Fesztiválszervező Nonprofit Kft. segíti, mint szakmai partner.

Martfűn ez évben július 1-jén indult a program, a sorozat 6. állomása a 2022. július 30-án, a Szent Tamás-templomban megrendezett különleges koncert, melyet Fehérvári Ágnes fuvola- és Trevor Mansell oboaművész adott.

Fehérvári Ágnes, a Martfűről elszármazott fuvolaművész, 2020-ban felvételt nyert a világ legrangosabb zenei egyetemére, a New York-i Juilliard School kínai fakultására. Ágnes többször adott már koncertet a martfűi Szent Tamás-templomban. Másfél hónapja tért haza Kínából és a mai az egyetlen koncert, amelyen játszik a nyár folyamán. Ági zenei tanulmányait Martfűn kezdte, a váci középiskolás évei után pedig Győrben tanult Ittzés Gergely fuvolás osztályában.

Trevor Mansell, kanadai oboaművész, tanulmányait az Egyesült Államokban folytatta, ahol a New York-i Filharmonikusok művészénél, Joseph Robinson-nál tanult. Két évvel ezelőtt a New York-i Juilliard School kínai fakultására nyert felvételt Ágneshez hasonlóan, innen származik ismeretségük. Trevor az oboa mellett zeneszerzői tanulmányokat is folytatott, valamint kiválóan játszik zongorán is.

A koncert első felében Wilhelm Friedemann Bach duettjeit hallhatta a közönség, amelyek tételei között Georg Philipp Telemann szólófantáziái szólaltak meg. A koncert második felében Johann Sebastian Bach, Benjamin Britten, Siegfrid Karg-Elert, Gilles Silvestrini és Sergei Rachmaninov művei szólaltak meg.

A TérZene sorozat keretében a martfűi közönség további 14 alkalommal csodálhatja meg a különböző zeneszerzők, más-más előadók által, különböző stílusokban és különböző hangszereken megszólaltatott műveit. Augusztusban ütőegyüttest, görög népzenei formációt, orgona és trombita duettet, francia sanzonokat és klarinét együttest hallhatunk, szeptemberben fúvósegyüttest és kórusmuzsikát. Novemberben a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a Martfű Városi Nőikar közös koncertje, decemberben Kovács Nóri adventi koncertje várja a közönséget.

forrás: martfu.hu – dr. Molnár Edina, MVMKK művészeti és civil kapcsolati előadó – 2022. 08. 02.

Közelgő események

ápr
3
sze
19:00 ARADI VARGHA SHOW – „Ide is jövü... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ARADI VARGHA SHOW – „Ide is jövü... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ápr 3 @ 19:00 – 20:30
ARADI VARGHA SHOW - "Ide is jövünk többet" @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Aradi Tibor és Varga Ferenc József 25 éve lépett először közösen színpadra. 2024. április 3-án szerdán 19:00-s kezdéssel Martfűre érkeznek új előadásukkal: Ide is jövünk többet címmel. Műsorukban nem politizálnak, de törekednek a tartalomra és ... Olvass tovább
ápr
15
hét
19:00 Thália lotyója – Ha én egyszer f... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
Thália lotyója – Ha én egyszer f... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ápr 15 @ 19:00 – 20:30
Thália lotyója - Ha én egyszer fényt kapok // Janklovics Péter önálló estje @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Vajon mi viszi az embert arra, hogy a vészjósló szülői ábrázatok ellenére és egy valamirevaló béterv nélkül, ellenben kínkeserves munka árán megtanuljon egy mesterséget, a színészetet, hogy aztán reményekkel telve, megveszekedett türelemmel – elhalasztott családi ... Olvass tovább
ápr
28
vas
06:00 IV. Bolhapiac – Minden, ami RETRO @ Martfű Kikötő tér
IV. Bolhapiac – Minden, ami RETRO @ Martfű Kikötő tér
ápr 28 @ 06:00 – 15:00
IV. Bolhapiac - Minden, ami RETRO @ Martfű Kikötő tér | Martfű | Magyarország
Nem kell? Adja el! Megéri kijönni! Megéri böngészni! RETRO BOLHAPIAC, ALKATRÉSZBÖRZE, AUTÓSTALÁLKOZÓ ÉS KÉZMŰVES VÁSÁR MARTFŰN Amit várunk: • Veterán autó-, motor-alkatrészek, relikviák, régiségek, számítógépes játékok; • 2000 ELŐTTI RETRO, jó állapotban lévő használati cikkek, ... Olvass tovább
ápr
29
hét
19:00 Horvát János Antal – Becsapódás @ Martfű - Városi Művelődési Központ és Könyvtár
Horvát János Antal – Becsapódás @ Martfű - Városi Művelődési Központ és Könyvtár
ápr 29 @ 19:00 – 20:30
Horvát János Antal - Becsapódás @ Martfű - Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Jegyvásárlás: https://in-time.hu/e/becsapodas-martfu-240429 Két házaspár együtt ebédel, ahogy az utóbbi tíz évben minden második héten. A lányok testvérek. Sok éves hagyomány ez, ami a hosszúra nyúlásával nemcsak természetessé, de terhessé is vált, mégsem hagyják el. Ez ... Olvass tovább
jún
15
szo
egész nap X. Múzeumok Éjszakája, VIII. Mar... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
X. Múzeumok Éjszakája, VIII. Mar... @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár
jún 15 egész nap
X. Múzeumok Éjszakája, VIII. Martfűi Veteránjármű Találkozó @ Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár | Martfű | Magyarország
Részletekkel hamarosan érkezünk! Tavalyi évek programsorozatából történő válogatás, ízelítő:  

Kövess minket

Híreink