Hogyan fér meg egy kiállításban a csillagköd és egy óriásira nagyított fonalféreg? Deák Endre reális és szürreális képei adják meg a választ. Október 16-án Kecső Endre festőművész nyitotta meg a Deák Endre műveiből összeállított tárlatot.
Deák Endre tősgyökeres martfűi, édesapja az elsők között érkezett ide 1940-ben. Ő maga képzőművész, nyugalmazott restaurátorművész és műemlékvédelmi mérnök. Restaurátor osztályvezetőként dolgozott Egerben a Vármúzeumban, majd a szolnoki Damjanich János Múzeumban.
Így vall művészetéről: „A világunk sokszínűsége, életünk csodája mellett érzékeltetni azt az egységet és harmóniát, ami létezésünk legkisebb építőegységeitől a kozmikus rendig mindent áthat, és aminek minden porcikánkkal részei vagyunk. Sokféle világ létezik körülöttünk és önmagunkban is, melyek folyamatos dinamikus mozgásban vannak, a tudatos élet feladata, és nagy kihívása ezt egyensúlyba hozni.”
Összecsengenek ezzel Kecső Endre gondolatai is, amelyek egyfajta segédletként használhatóak a művek tanulmányozásához. „Az anyag és a szellem, a test és a képzelet terei összeérnek. A szürrealizmus itt nem álomkép, hanem látásmód. Nem a valóság tagadása, hanem annak kiterjesztése. A képtelenség – az értelem és érzékelés határán – új dimenziókat nyit. Endre világaiban a festészet önmaga tükörképe: látomás, tapasztalat és belső párbeszéd egyszerre. A néző számára ezek a képek nem lezárt üzenetek, hanem kérdések: hogyan érzékelünk? mit látunk valójában? s vajon mit vetítünk vissza önmagunkból a látványra?
Nem magyarázatot vagy megfejtést kapunk tehát, hanem kérdéseket, melyek mentén elindulhatunk.
– Minden képben ott feszül a részlet és a nagy egész viszonya. Mint a hermészi tanításban: „Amint fent, úgy lent; amint kint, úgy bent.” E gondolat áthatja ezeket a műveket. A mikrokozmosz és a makrokozmosz, a sejt és a csillag, a kéz mozdulata és a világegyetem íve egyazon törvény szerint rezdül. Mintha a pigmentek porában ott csillogna a csillagpor, s az ecset nyomaiban ott húzódna az univerzum ritmusa. A világok egymásra vetülnek.” A reáltól a szürreálig tartó ív – valójában egy befelé vezető út. Ahonnan a néző, ha elindul, önmagához tér vissza. Mert e képek végső tárgya nem más, mint a látás maga. A látás, mint létállapot – ezen gondolatok jegyében adta át Kecső Endre festőművész a kiállítást.
A tárlat hangulatát az Ádám Jenő Zeneiskola tanárainak műsora tette még különlegesebbé: Fuvolán játszott Kiss Bálint, zongorán kísérte Domokiné Dékány Dóra. Gossec Tamburin és Muszorgszkij Gopak című darabját hallhatták tőlük a résztvevők.
November végéig vár mindenkit Deák Endre sokféle világa!
Eiler Zita
muzeológus
Forrás: martfu.hu-2025-10-17
